minap megnéztük az Elizabeth: Az aranykor-t. megnéztük + elfelejtettük. Cate Blanchett-et nagyra értékelem színészként, de számomra ez a film túl sok gerjedelmet nem okozott. egy jelenet tetszett látványilag, amitől végigrohant rajtam a hideg rendesen, de gyönyörűségesen. ez az volt, amikor a sziklaormon állva nézte a tengeren zajló csatát, közben a szél cibálta a hálóingét (micsoda egy minden eleganciát hiányoló szó!). gyönyörű színek és zene. a jelenet nekem azt kommunikálta, ami valószínűleg magában a nőben mehetett végbe országa, érzelmei stb vonatkozásban. merthogy ő egyben wOman, warriOr és Queen. hm. na ez a jelenet tényleg tetszett. mindamellett nem szaladnék vissza a moziba mégegyszer megnézni. de ha őt az ebben a filmben nyújtott alakításáért oszira jelölik, azt annyiban támogatom, hogy bizony ebben a mozgalmatlan filmben igen csodajót hozott ki magából.

ja és igen. a legértelmesebb, amire jutottam a film kapcsán, hogy lőn, tényleg mindenkiben van egy kis magyar... tán tudod, Kedves Olvasó, hogy Clive Owen is játszott a filmben. és én brilliáns logikával arra jutottam, hogy bezony magyar származású. csak éppen megdizájnolták a nevüket a - mondjuk - ükszülők, midőn amerikai földre léptek (ami ilyen kontextusban mindig soil-ként hangzik el - tudhattam meg a 24-ből). sőt azt is bizonyítva látom, hogy valószínűleg Sütő András családjából származik Clive fiú is. na emitt a folyamatábrám:

ha a "Sütő"-t transzlatáljuk angolra akkor "Oven"-t kapunk, amit némi trendi eleganciával megfűszerezünk, azaz duplikáljuk a duplikálhatót, így végül kisütjük az "Owen"-t.

ez kellett, hogy történjen. szerintem ehhez kétség se férhet. Clive Owen magyar. heheeeee.

köszönöm a figyelmet. nyilván megérte. :] 

most hívott a lakásom tulaja, hogy 2 héten belül ki kell költöznöm. :[

a kossuthon befújt a szél a nadrágom szárába alulról. na ez élmény volt. bár fagyasztó.

zajlik az élet eszeveszett tempóban, csak bírjam követni. (bár néha nem is akarom követni, és jól esne teljesen leállni.)

többek között most az új irodánk mikéntjének kialakítása van terítéken. ez a falat nem kicsi. hanem nagy. és nem egy csöppet rágós. hanem nagyon.

futócipő, kötélideg, pöpec fogsor. más nem kell. 

nagyjából egy hete van sütőm, és majd megveszek örömömben, hogy másfél év után újra süthetek! :D noshát hétvégén fel is avattuk, és azt kell mondanom, pompás és nagyszerű és jaj de jó. tegnap este meg csináltam császármorzsát és az is csudijó lett. hoztam mára magammal ebédre. most az imént kinyitottam egy kicsit a kajahurcolót, és erre jól megborsozott káposztás-tészta-szag röhög rám. na és mégis mitől?

őszintén mondom, hogy nehéz néha elfogadni a feltétel nélküli szeretetet. a másik az, hogy azt hiszem, a jónak a meglétét nekem könnyebb elfogadnom, mint a rossznak a nemlétét. nehéz megszabadulni a sokévnyi máshoz szokástól érzelmileg, agyilag. nehéz megszabadulni a beágyazódott defektektől, amik mellesleg csak így gyógyulhatnak meg, de így meggyógyulhatnak. elképeszt az a szembesülés, amikor ilyen a helyzet, hogy a meglévő defektjeim megnyilvánulásait Ő tudja kezelni, és úgy, ahogy az nekem is jó, ami végső soron gyógyítólag hat. úgy érzem, hogy Ő az otthonom. a szívemé, a lelkemé. az enyém. mint valami lágy pihe-puha kipárnázott buborék, úgy vesz körül teljes biztonsággal a szeretete, amiben szabadon lehetek én én, minden jómmal és rosszammal együtt.

szingulárisan töltött éjszakáimat, mint már említettem, többnyire valamely kedvenc sorozatom évadjának nézésével szoktam tölteni. nos ez nem meglepő módon tegnapelőtt is így történt. a terítéken a 24 volt. speciel reggel 3/4 5kor sikerült lefeküdnöm aludni. valamit valamiért. ja és az évad utolsó részének kétszer is nekifutottam, mert akkor már néha sikerült be-behunyódnia a szememnek, és csak mindig valami nagyobbacska zajolatra riadtam fel... na aztán tegnap esti mesének ezt az epizódot megpróbáltuk megnézni, de én megint elaludtam. ezúttal nyilván az előtte levő nemalvás miatt. így megint nem láttam teljesen. asszem ma lesz egy negyedik nekifutás is... hehee. :]

ma amikor kiléptem az irodából először mondhatni magammal találkoztam szembe. már ami az öltözetet illeti. mert alkati hegy- és vízrajzunk nem egyezik, lévén ruhaklónom a hímnemet gyarapítja. szóval a lényeg, hogy az emeleten dolgozó egyik csókesszal, úgy néz ki, teljesen összeöltöztünk: teveszín kord, barna bakancs, barna rövidujjú galléros póló, barna öv. hát ennyi volt a hír.

a Kedves Olvasó szíves figyelmébe ajánlom a

-ot, ami a google kíméletesebb, energiatakarékosabb, gazdaságosabb, környezetvigyázóbb verziója, mondjuk így. használjuk ezt! ha nem is radikális környezetvédő a Kedves Olvasó, de tehetünk valamit azért, hogy javítsunk a mostani borzasztó állapoton, amivel szerintem a többség legalább annyira nincs tisztában napi szinten és számszerűsítve, mint én, hát tegyük meg. ki ne akarna ezzel egyet érteni és megtenni a szükséges lépéseket? legyen ez a homepage-e a Kedves Olvasónak is.

úgy gondolom, hogy nagyon igaz ebben is a fillérből lesz a forint elmélet. minden pici odafigyelő cselekedet számít. ha ki van húzva a konnektorból a dugó, amikor nem használjuk azt a valamit. ha nem használjuk folyton az új nejlonzacskókat, amiket kérve kéretlenül adnak a boltokban, hanem vagy begyömjük a táskánkba a vásárolt dolgot, vagy hordunk magunknál zacsit. ha a szortírozható szemetünket elhorcoljuk a szelektív hulladékgyűjtő konténerekbe. ha a műanyag/tetrapak palackokat kilapítva dobjuk ki. és ezt a felsorolást bőven lehetne folytatni.

kérlek, Kedves Olvasó, figyelj oda Te is! a saját érdekünk! és igazán nem kerül semmibe!

köszönöm az együttműködést!

mai nappal aláírtuk az előszerződést az új irodánkra. merthogy veszünk ugye. a moszkva tér mellettfölött. pompás kis irodácska.

a nyugatinál az aluljáróban a burger king férfi klotyójában olyan szag van, hogy azzal mintát lehetne batikolni bármire. (elismerem, felmerülhet a kérdés, hogy mégis mit kerestem én a férfi klotyóban. a magyarázat egyszerű. a női tele volt. a férfi üres volt. ennyi.)

ma volt szerencsém látni egy hölgyet fekete bőrszandiban, amihez ízlésesen fehér alapon cseresznyés mintájú zoknit viselt. elő is kaptam a nokijámat, hogy megörökítsem a látványt, mert messzemenőkig meghaladt bármit, amit eddig ordenárénak minősítettem. aztán kicsit elgondolkoztam, hogy mennyire venné ki magát a dolog úgy, mintha kicsúfolnám az illetőt. azt meg nem akartam. szemmel láthatóan nem volt jó anyagi állapotban - erről tanúskodott az öltözékének minden további igen érdekesen összeválogatott eleme is. aztán azon merengtem, hogy ha egy petákom se lenne, és abból öltöznék, amit mástól kapok, esetleg kuka tetején találok - azzal hogy tudnék megbarátkozni, és milyen változások ütnék fel a fejüket az ízlésemben. hát nem tudom. mindenesetre a látvány egyedi volt. minden bántás nélkül.

megcsípte a karomat egy valami. a végeredmény egy roppantul viszkető bigyó lett, amit megnyomtam, mire kis pempő hagyta el a bigyót, avagy a szülőanya ölét.  de még mindig viszket.

másik sorozatfavoritom nézésének áldoztam pár órácskát az éjszakából. ez pedig a 24. jókat derülök azon mindig, hogy amikor már Ő elaludt, de én még mindig nézem, és ugye valami csatlakozási pontunk mindig van, kézfogás, bekucorodás mód, fejsimi, és valami olyan történik a filmben, amitől szelíd lelkem összerándul, azt bizony a fizikai síkon is kivitelezni szoktam... így történt, hogy minap mellkascirógatás közepette sikerült belemarkolnom egy emlékezeteset. illetve tegnap kézfogásból satu lett, amikor valaki rámijesztett abban a fránya idegörlő sorozatban. azt feltételezem, horrort sose fog akarni velem nézni... :]

szeretem a havat.  idén is. :]

úgy érzem, szárnyakat kapok. mindenben és mindenhez. mintha most értem volna oda el az életemben, hogy kiteljesedhessek. Vele. egymás társai vagyunk. mindenben. ez valami hihetetlen és elképesztő. mi fog még jönni? szeretem és szeret. ez úgy minden. be se kell csuknom a szemem, hogy lássam a huncut szemeit magam előtt, vagy azt a kis mosolyt, ami folyton futkározik a szája szögletében, amikor pimaszkutyáskodik. vagy esetleg a gondterhelten elmerengő arcát. vagy azt, amikor teljes figyelemmel hallgat. és sorolhatnám. szeretem, ahogy vagy. és bele kell halnom, hogy a társam. boldog vagyok. 

minap a hidegben szembejött a körúton egy igen terjedelmes méretű hímcsóka, aki fázása közepette az alábbi rövid, tömör, csattanós, szinte epigramma jellegű párbeszédet folytatta a mellette haladó nőcsókával (avagy csókánéval - de ebben nem lehetek biztos) :

- ÚÚÚÚGY FÁÁZIK A KEZEEEM!!! - ordította világgá szolídan a hímcsóka.

- Dugd bé á válágodbá! - utasította a problémát mélyen átérző, gondoskodó nőcsóka, szemernyi kételyt sem hagyva a szóváltást esetleg vak állapotban hallgató hallgatóban hovatartozását és értelmét illetően.

 

aztán a másik. mcdonaldsra görbedtem minap, amikor a következőt sikerült hallanom:

- Kérek szépen egy teát! - mondta a T. vásárló.

- Earl Grey vagy English Breakfast? - kérdezte jólképzett eladó kollégánk.

- He? - nézett rá egy aszaltcsigányi IQval a T. vásárló.

- Fekete vagy sárga? - egyszerűsített a tényleg bitang bonyolult kérdésen jólképzett eladó kollégánk.

- Sárga! - felelte a most már mindent értő és tudó T. vásárló.

 

mondjuk azt, hogy így szép a világ. fogjuk rá. :D 

éjszaka eleget tettem abbéli ingerenciámnak, hogy a Született feleségek 2. évadját befejezzem. így igen rövidkére sikeredett az alvás, amit anyám is megkoronázott egy fél7es telefonnal, mellyel - az igazat megvallva - kevesebb népszerűségi pettyet kapott nálam drága szülőanyám, mint kapna Gyurcsány, ha meginterjúvolnák a magyar jónépet az ő popularitása tekintetében. na mindegy. a sorozatot kedvelem. többnyire szórakoztat, és alkalmasint elgondolkoztat. azt a mondatkát mindenképp szeretném lejegyezni, ami Gabby szájából pödrődött ki pincér-irányba, mikor is találkozott Breevel egy étteremben:

 

 

 

 

...ez a cirill betű és az angol nyelv szerelmeseinek. legalábbis szerintem... :]

hát nem tiszta lelemény az orosz? :] megjegyzem, a kiejtésük így nem helyes. hacsak nem ausztrál angolban gondolkoznak. amit kétlek. és akkor is hibrid a termék.

persze Verne Gyula és Máj Károly, meg ilyesmik után ez már igazán semmiség - amik miatt mellesleg kiskoromban meg voltam győződve, hogy micsoda pöpec magyar írók vannak... ami persze igaz is, de tán nem a fent említettek személyében...

rég volt már, hogy olyan dolog miatt sírtam, ami fájt. hát most kaptam egy dózissal, hogy ne is felejtsem el, milyen az.

emlékszem, kiskoromban is mindig, minden körülmények között kiálltam az igazamért. most is így lesz. belém ne töröljön senki lábat igazságtalanul.

ismerem magamat és tudom, hogy amikor valaki valamivel szembesít, adott helyzetben van, hogy nehezen nyelem le, de az esetek legnagyobb részében igyekszem nem lereagálni, hanem végiggondolni a hallottakat. akármi is a hirtelen pillanatnyi reakcióm, mindig nyitottan álltam minden kritika elé. mégha a büszkeségemnek esetlegesen nagy pofon is volt az, amit hallottam.

de most, mivel tényekről van szó, és nem szubjektíven megítélendő dolgokról, egész egyszerűen tudom állítani, hogy igazságtalanul vádolnak. és ettől őszintén háborog a lelkem.

elég rendesen ismervén a korlátaimat, amennyire magamat intelligensnek tartom mind értelmileg, mind érzelmileg, azt minimum elvárom azoktól is, akik körülvesznek. amennyire én nem pletykálok, ugyanannyira azt várom el másoktól is. amennyire én megadom mindkét félnek a lehetőséget, hogy a saját szemszögéből megvilágítson valamit, mielőtt véleményt alkotok az ügyről, ugyanezt várom el másoktól is. legalábbis ezt feltételezem. és mindig és mindig és mindig akkora büdös rohadt nagyokat tudok pofára esni, amikor mások nem ilyenek.

***

a fentieket tegnap írtam este. ma annyit fűznék hozzá, hogy hátam mögött van egy olyan beszélgetés, ami minden háborgásomat lecsillapította, ami vigasztal, ami kitartásra és kegyelemre sarkall. hát ennyi. lesz, ami lesz. vagy nem lesz semmi. de az idő igazolni fog minket. a szeretetünk mindent legyőz. (ezt Ő mondta.)(én meg egyetértek.)

hm. idén mindent megkaptam, amire vágytam tavaly ilyenkor... annyira vágytam hóesésre, hogy nagyon. így is és úgy is - érti, aki érti. aztán a tavalyi hó sárnak bizonyult. az idei viszont meglepetésszerűen a legcsodálatosabb hónak, ami csak szembejöhetett velem.

aztán minihócsata, rétes, tea, séta, süvítő szél, minden porcikáig elhatolni vágyó hópihék... nos igen. nem tudom, mi lehetett volna ennél pompásabb.

azért beidézem Dést most is. hm. most is. csak most igaz. és ami még fokozza a "most igaz"ság érzetét, hogy a youtube-ra tegnap rakta fel valaki. tavaly még nem volt ott. akármennyire is akartam. de most igen. és pont most. hm. meg lehet nézni, hallgatni. érti, aki érti. :]

este mondtam is Neki, hogy milyen érdekes, hogy gyakorlatilag napra pontosan egy éve amire vágytam, azt ma (mármint amikor mondtam) kaptam meg - és Tőle, az Ő személyében, és Vele. :]

tegnap este levetkezvén magamról a felesleges ruhadarabokat fürdéshez (ergo mindet) félúton megjegyzi, hogy "hm... piros tanga, piros melltartó, piros nadrág... rosszul lennél az én színösszeállításomtól: fekete alsógatya, fehér póló, kék pulcsi, csíkos zokni...". akkor kuncogva ennyiben maradtunk. igazság szerint tényleg van bennem valami, lehet, hogy már beteges "harmonikusan illjen minden mindenhez" hozzáállás. szóval nálam az elképzelhetetlen, hogy barna cipő felvétele esetén fekete övet vennék fel. a nadrágomhoz/felsőmhöz mennie kell a "fehér"neműmnek. a kabátomnak a cipőmhöz. a zoknimnak/harisnyámnak a nadrágomhoz és a felsőmhöz. a sálamnak a kabátomhoz és overálisan árnyalatilag mindenhez. a sminkemnek az egészhez. tehát úgy mindennek mindenhez. stílus, fazon, szín - ezeknek mind összhangban kell lenniük. ez nem jelenti azt, hogy nem hordok színeket. sőt. na de mindegy. mikor ágyikózódásra került a sor és belevetettük magunkat esti mese gyanánt a Született feleségek egyik részébe, gyors fejszámolás után egyszercsak megkértem, hogy mondjon 7 színt. amit mondott, szorgosan leírtam. kérdezte, mire ezek a színek, mire vidáman elétártam, hogy következő napom ruhaszíneit határozta meg éppen... :]

ígyhát, kérem szépen, ma így nézek ki:

narancssárga zokni + babarózsaszín alapon fekete pöttyös tanga + mérgezettspenótzöld melltartó + fehér ujjatlan + rajta türkízkék hosszúujjú + rajta penészlila elől kivágott másik hosszuújjú + piros nadrág + fekete öv + barna bakancs + tejszínes-mustáros-teveszőr-szín szőrbélésű kekizöld polárkabát + egérszürke/mélytürkízkék/barnamedvebarna csíkos sál + hipózott parafaszín fülű tejszínes mályva színű kötött kistáska

mindehhez a következő sminket készítettem el:

alsó szemhéj töve végighúzva mélykekizöld, majd a belső szemzúghoz közel tűrkízkék szemcerkával, külső alsó és felső szemzug szénszürkével elfüstölve, ami a felső szemhéjon átmegy lilásba, ami folytatódik még a szemhéjon narancssárgában, majd a belső szemzúg malacrózsaszínnel kiemelve, szemöldököm alá metálfehéret raktam, és az egész felső szemhéjat átsatíroztam metáltestszínnel. a szemöldökömet unalmas szürkésbarnával húztam át. mindehhez nagyon ízlésesen püspöklila szempillaspirált választottam a felső pilláimra, míg az alsóknak abban a megtiszteltetésben van részük, hogy a mai napot türkízzölddel ünnepelhetik.

egyik kollégám konstruktív javaslata az volt, hogy a rózsaszín polka-dot-bikini-met és a melltartómat vegyem fel kívülre, amúgy szupermenesen, és a narancssárga zoknimba tűrjem be a nadrágom szárát. mert ugye így minden egyszerre látszana. meggondolandó javaslat...

kérem szépen. önbizalmam teljében megállapítom, hogy a téli szürke-barna-fekete tömegből kiemelkedő színes egyéniség vagyok... :]

még azt akartam a tegnap estéhez hozzáfűzni, hogy két dolog volt, ami a nem kicsit, hanem nagyon borús kedvemben vigasztalt.

az egyik Ő. az, ahogy mellettem áll. ahogy szeret. minden körülmények között. ennél több nem kell nekem. annyira szeretek Vele beszélgetni, hogy azt kifejezni sem tudom. érzem, ahogy minden szavam őszinte zsigeri megértésre lel, és ugyanígy fordítva is. ez valami hihetetlen. bármi van is, ami Ő, amit mond, amit tesz, elsimítja az aggodalom, frusztráltság ráncait a homlokomról, elegyengeti a göröngyöket a lelkemben. Ő a Társam. nem tudok betelni Vele. szükségem van Rá. amit eddig egyedül kellett elérnem, minthogy egyedül voltam, azt valahogy máshogy nyújtja nekem. jó volt egyedül, de nem is tudom összehasonlítani azt a boldogságot ezzel a boldogsággal. az egymáshoz illés boldogságával. az együtt-ség boldogságával. a feltétel nélküli szeretet boldogságával. ha őszintén magamba nézek, legyek akármilyen erős is lelkileg, tudjak akármiből is talpra állni egyedül, akkor is meglátom azt a felszabadító megkönnyebbülést, hogy jóban és rosszban már nem egyedül vagyok. tegnap este, amikor már lefeküdtünk aludni, még beszélgettünk. minden ilyen beszélgetésünkre azt érzem, hogy elementáris erővel köt össze minket, szilárdítja meg azt a közösséget és szövetséget, ami köztünk van. ha meg az érzelmekre gondolok, az is sírásig képeszt el újra meg újra, hogy mindaz, amire valaha is vágytam, teljesül Vele, Benne, Általa. ahogy odavon magához és megölel, érzem, ahogy betölti minden igényemet, szükségemet, vágyamat. ha valaki, hát én már sok embert, nőt, férfit, gyereket megöleltem. szeretem ölelésben kifejezni a szeretetemet. és mégis. a kölcsönös beteljesülés Vele jött el. anélkül, hogy kértem volna, megkaptam. mert ez Ő. ez Ő velem. nem lehetek elég hálás Érte, a szeretetéért.

a másik kis vigasz a budaörsi IKEA-ban volt. kértem egy hotdogot. amit, megjegyzem, csak a virslije miatt szoktam enni, mert nagyon ízlik, és alkalmasint a zsömlebundájától meg is fosztom. na mindegy. szóval kértem egyet. kaptam is. hirtelen jött ötlettől vezérelve megkérdeztem az eladó leányzót, hogy nem lehetne-e kivételesen két virslivel kapni. rámnézett. elmosolyodott, és választott egy megadzsámbó méretű plusz-virslit, és azt is bekanyarította a másik mellé a hotdogomba. pici dolog volt, de annyira jókor jött és nagyon jól esett. a hirtelen rámszakadt endorfin miatt az volt a nyelvem hegyén először, hogy you really made my day, de aztán próbáltam összerántani elszállt magyar szókincsemet, és valami roppant értelemesen valami olyasmit mondtam neki nagy meghatódottságomban, hogy felcsillagozta az estémet. remélem, értette.

hát ennyi.

tegnap este sokkolódtam, de rendesen.

megismerkedtem egy nőneművel, amikor agykontrollon voltam, aki pénzügyi tanácsadó. tegnap este kupaktanácsoltunk egyet. számomra nagyon hasznos és érdekes volt az egész. amellett, hogy gyakorlatilag bőgni volt kedvem. a fizetésem, fix kiadásaim stb. alapján levezetett nekem nagyon egyértelműen egy egyenletet, hogy mi volna, ha meghalnék, mi volna, ha megrokkannék, mi volna, ha betegállományba kerülnék. meg egy nyugdíjra vonatkozót is. hát ez valami gáz. de nagyon. amilyen ramaty a helyzet, még eret vágni sem érdemes, mert akkor is csak a családom szívja meg. kész. az, hogy én hova tartok, az egy dolog. de hova tart ez az ország??? :[

na nézzünk egy kis Belgiumot. szóval volt ez a céges csapatépítő izéhozé, amire kimentünk Brüsszelbe. merthogy a cégünk ott van, itt Budapesten csak pár hónapja indítottak egy stúdiót. kimentünk már kedden, hogy megnézzük az irodát, megismerkedjünk mindenkivel (kb 60 kollégánk van amott), kicsit dolgozzunk ott is. pénteken volt a csapatépítő izgalom Huy-ban, ami úgy 80 km Brüsszeltől. mellesleg a mi szállásunk is ott volt. minden reggel a főfőnökünk bevitt minkett Brüsszelbe, és mindig mesélt valami sztorit, vagy történelmi dolgot - én meg többnyire elaludtam a mélyen dörmögő hangja hallatán... így alkalmasint kimaradtam ebből-abból. pölö a huy-i éjszakai sikátortúrából. amikor a szállásunknál kiszálltunk, és a fiúk lelkesedve kérdezték, hogy láttam-e ezt meg azt, akkor derült ki, hogy én bizony nem láttam semmit. na mindegy. érdekes volt kint lenni. nem voltam még Belgiumban előtte. Huy nagyon tetszett. totál zöld, dimbes-dombos, mindenhol tehén. az időjárás teljesen skóciai, ígyhát nekem nagyon feküdt. amikor szottyos volt az idő, én elememben voltam, míg a többiek nyígtak. Huy maga egy töpszli város a Meuse folyó két partján - ergo Budapest szerkezetű - girbe-gurba utcácskákkal, 2-3 szintes kőházakkal, sok történelemmel és sajtszaggal. errefelé el tudnám képzelni az életet. Brüsszelben viszont nemigen. az a hely nagyon nem az enyém. a cégnél nagyon érdekes volt lenni, jó volt találkozni mindenkivel és jó volt betekintést nyerni az egész munkafolyamatba. érdekes, hogy majd 70 fős a cég, de rendületlenül családias az érzület. minden bizonnyal azért, mert a főfőnökünk ilyen, ígyhát ezt a hozzáállást kelti másokban is. nagyon szimpatikusak voltak. van három cégkutya is mellesleg. nem elhanyagolandó, hogy mivel még állt a munkaajánlatuk felém, ígyhát ilyen szemmel is néztem körül. igazság szerint teljesen el tudtam képzelni, hogy ott dolgozom, éreztem, hogy benne lennék egy másodperc alatt a csapatban, és tudtam, hogy mindent alám toltak volna, ami a kényelmemet szolgálja. ugyanakkor, amikor az összes pepsi-s accountnak volt egy majdnem egész napos agytágulat, akkor egyre jobban az erősödött bennem, hogy én ezt nem akarom egész életemben csinálni, egyáltalán nem ez az irány vonz, hanem amit mondtam is A belgának nemrégiben, hogy "a másik asztalnál szeretnék ülni" (mármint a grafikusinál). jó volt olyan szempontból is ez a majd 1 hét, hogy milyen lenne, ha nem itthon dolgoznék. hát szaggató a hiány. végül az kristályosodott ki bennem, hogy akármilyen vonzó ajánlattal is jönnének, akkor sem akarok lemondani erről az életről, amim itt van. ezt az életet akarom és nem akarok újat. ha tavaly lett volna ez az ajánlat, akkor egyértelműen azt a lehetőséget láttam volna benne, hogy új életet kezdhetek. most viszont már új életet kezdtem először magamban, aztán Vele, és ezt az életet akarom élni. nem akarok benne szünetet, nem akarom, hogy a hétköznapjaim nélküle legyenek. ezt az életet akarom. Vele. ígyhát az ajánlatra (mielőtt a fizetésre vonatkozót megkaptam volna) nemet mondtam. megértették, elfogadták, ennyi. na de visszatérve Belgiumra... folytatnám inkább képekkel. nem teszem ide az Atomiumot, nem teszem ide a pisimisit, mert azt mindenki megnézheti másutt is. beidézem inkább a saját élményeimet. íme:

ez bizony az első belga bogár, amivel találkoztam.

Ő az egyik cégkutya, Abu, és a gazdája, Rym, akivel valamilyen érthetetlen oknál fogva első ránézésre naaaagy szimpátiát tápláltunk egymás iránt.

ez volt az első ebédem Brüsszelben. kissé béna a kép, csak mint mindig, mikor nokijázom, de az a steak majdnem 2 ujjnyi vastag volt. ahhh. kifolyik a nyálam.

őszintén sajnálom, hogy azután készítettem el erről a belga nemzeti étekről, a La carbonnade-ról képet, miután már megettük a legnagyobb részét, és csak némi latyak maradt a lábos alján. de az biztos, hogy valami fantasztikusan finom étek. holnap megírom a receptjét is, mert beszereztem a készítőtől, aki mellesleg egy kollégánk, és meghívott hozzájuk vacsira egyik nap. annyit mondanék előre, hogy a készítés időigényes nagyon. de nem bonyolult és mindenképp megéri!

ezt láttam egyik reggel a szállásunkról kijövet. köd, latyak, égi köpedelem. nyammmm. mindez vakuval.

réééééégi szívkulcs egy középkori cuccokat gyűjtő múzeumban, Huy-ban.

ugyanabból a múzeumból ered ez a kép. minden bizonnyal egy ősi lottósorsoló lehet.

ugyanabból a múzeumból... nem. ez bizony nem egy kolbásztöltő. igen... ez pontosan az, amire gondolsz, Kedves Olvasó... :D

na ha az iménti a beöntő, akkor ez meg a kiöntő. kérem szépen, így néz ki, ha négy grafikus egyszerre pisil az Úr ege alatt.

ez egy híd Huy-ban.

hát nem csodaszép? ez a huy-i Notre Dame rózsaablaka. elképesztő jólétre utalt amúgy az összes ilyen ablak, mert valami elképesztő aprólékos munka volt az összes, csodaszép színekkel. ja és tele volt vele az egész templom. ez csak egy a sokból.

ez a kép egy magánkézben lévő kastély középkori kapujának kulcslyukán át készült.

na jó. ez az Atomium. de mondjuk csak egy atomnyi része, ha az egészhez viszonyítjuk.

ha valami, akkor ez brilliáns megoldás. amit látunk az a következő: az étteremben (nevezetesen: Big Mama) minden asztalon egy rozsdamentes acéllap van terítő gyanánt, amikor a T. vendégek távoznak, fogják a összedzsettázott "terítőt" és mindenestül hátraviszik két félreeső asztalhoz, ahol az egyik "terítőtlenül" várja az eltakarítandó "terítőt", míg a másikon pedig egy előkészített, megterített "terítő" várja boldog eladósorba kerülését, azaz kivitelét az "elterítőtlenített" asztalra. ez a két asztal a konyha mellett van közvetlenül, szóval állat praktikus. micccccsoda ötlet. nagyon tetszett. a hely maga is nagyon tetszett. és a kaja. jajjj. "tilapia fillet with garlic and lime"-ot ettem. elképesztő finom volt. azt kell gondolnom, hogy pavlov kutyáját rólam kellene elnevezni...

van egy sütis bolt Brüsszelben, az egyik töpszli utcában, ami a La Grand Place-re (ha jobban tetszik: De Grote Markt) visz. ez pediglen egy macskoid sütiforma. kissé disznócskás így negatívban.

azért kihagyni ezt nem lehetett. ez az ominózus "Szent Gudula" (csodajó ez a magyar fordítás) templom, ahol hálni járnak a lelkek, királyék házasodnak, meg ilyesmi. ott hátul, ahol sötétebb a boltív, a szószék melletti lépcsőn énekeltem. míg rám nem rohant egy biztonsági őr. hiába mondtam neki, hogy megengedték, ő nem akart érteni angolul, se franciául, csak halva akart látni. de a lényeg, hogy énekeltem. nem is tudom, miért hagytam eddig ki a Bazilikát. végül is Eger is megvolt már. gyakorlatilag magammal énekeltem duettet, olyan hihetetlen az akusztika. na mindegy. azért adrenalinista élmény volt.

van Brüsszelben egy Képregény Múzeum. pazar. el kell oda menni. irodista kockaházas környék közepén van, de alig 10 perc séta a központtól. igazán megéri elmenni. tisztára szívritmuszavart kaptam, amikor találtam egy Rahan-t. emlékszel, ugye, Kedves Olvasó? tudooood, az a szőke loboncos tarzanoid kandúr az ősi rengetegben. na mindegy. ez a fenti kép meg azért készült, mert tetszett ötletességileg. ki gondolná.

öhmmm. volt, hogy városnézésileg hárman háromfelé mentünk. kit mi érdekelt... hát én betértem egy pipőboltba is és szórakoztattam magam... :]

hát ez márhazaröptünk közepette készült. az ott a Lánchíd. meg a kacska Duna. hogy szeretem én Budapestet. nem is akarok máshol élni... :]

hmmm.... :] mit lehet erre mondani? ez várt otthon meglepetésként... száz szál rózsa és mécsesből szív... mondani erre nem lehet semmit. sírtam. most is. hm. jó itthon. :]

amikor valaki úgy 20 kilóval könnyebb nálam és azon nyíg, hogy látta magát egy videón és milyen undorítóan hájas... hát nem tudom. most mit mondjak? hm. nem szavak kellenek ide, hanem tettek! az lesz a legjobb, ha sebtiben elnyiszálom az ereimet. mondjuk egy szélsőségesen nagy transzzsírsavtartalmú teavaj darabkával. béke lassan* oszladozó poraimra.

(*azt mondják, a sok ganaj miatt, amit megeszünk - pölö tartósítószer -, sokkal tovább jóképűek maradunk halálunk kevéssé jóképű beálta után is, mint tették hajdan hamar-oszló őseink)

(ja igen. és azon az ominózus videón együtt vagyunk rajta...) 

nemrégiben kérdezem a kollégáimat, hogy ismernek-e hirdetésszervező céget. jönnek az ötletek...

A: van egy, a Stram Avant.

én: köszi!

A: de hm. új nevük van asszem. várj csak, megnézem!

A: megvan! "tonik" a nevük.

én: de jó! köszi! c-vel, vagy k-val?

A: aha! rendesen....... c-vel.

hát én szétröhögtem magam... :D

miért gondolja azt mindenki, hogy terhes vagyok? csak azért mert gátmetszésről írtam? kérem szépen, nem vagyok. éshát gátat pedig bizony csak szüléskor szokás metszeni, nemde? ennyi volt a párhuzam. oké, rendben. írhattam volna robbantástis. de én, kérem szépen, nem holmi lődözős, világmegmentős, amerikamindiggyőzős filmre akartam az asszociációkat terelni, hanem ippeg gusztustalankodni volt kedvem. hát ennyi. mindenki megnyugodhat, nem vagyok terhes. habár áldott állapotban vagyok. hehhheee. :] mert igen nagyon meg vagyok áldva, kérem szépen. ennyi. :]