egyszerre csal fültől-fülig mosolyt az arcomra és gyülekeztet könnyeket a szemembe:

ESIK A HÓ!

a szöveget nem értem az elején, de az utána következő ZENE valami gyönyörű szerintem. A "Turn left, turn right" című Johnnie To film zenéje. hozzáférhető zongora verzió, meg énekes is, de én ettől a hegedűtől vagyok kész.

tény, hogy tiszteletben tartom mások hitét, Isten-szeretetét. mindazonáltal egy igen bájos házra sikerült bukkannunk Balatonkeresztúron (Marcaliba, a környék - szerintünk -  legjobb strandjára menet), a neve "Imádlak". gyerekkorunkban épült nyaralókon szoktunk ugye ilyen-olyan házneveket látni, mint a Harap-lak, Vár-lak, Kifog-lak stb., de ez azért nem piskóta. na íme egy kép:

azt csak sajnálni tudom, hogy nem este jártunk erre, amikor a kívül-belül felszerelt neoncsövek sziporkázó fénnyel ragyogták be Jézus szobrát...

voltunk lent kettesben 1 hetet Balatonon. hát ez nagyon jó volt. reggelente, amikor nyugiban, csendben szertartásos kávénk fogyasztása mellett elolvasgattuk az újságokat, mindig megjelent egy madár, aki pittyegve kommunikált, és többnyire végigmászkált-ugrált a biciklijeinken, illetve ücsörgött a kormányon, a nyergen vagy a keréken, és onnan pittyeget ki a világba. ja és a narancssárga farktollai mondhatni berezonáltak, amikor pittyegett. gyakorlatilag ő is a reggeli szertartásunk része lett, mivel minden reggel jött. aztán egyik nap nem egyedül jött. szerintem a csaját hozta. először mindketten pittyegtek, aztán ő leszállt a bicikli mellé tisztes távolságba és figyelte, ahogy a csaja meggusztálta a biciklit - ugyanúgy végigugrált rajta. nem tudom, hogy miről folyhatott a párbeszéd, de szerintem azért hozta el a csaját, hogy megmutassa neki, hogy milyen verdát szerzett. iszonyú helyesek voltak.

amúgy aztán sikerült beazonosítanunk, hogy Pityi (ez lett a neve roppant kreatívan) és a csaja házi rozsdafarkú.

na és álljon itt egy kép is Pityiről:

egy kis megjegyzés a képhez. azok a boros palackok nem valami duhaj buli maradványai széjjelokádva a kertben, hanem a vakondellenítő eljárásunk egyik - teljesen eredménytelen - állomása. a Vakond amúgy beköltözött és nem megy máshova. állítom, hogy ha a négyes metrót vele csináltatnák, már évek óta kész lenne. tuti amúgy, hogy nagyokat röhög rajtunk.... az az állítás, hogy ha fúj a szél és az üveg fura hangot hallat evégett, és ettől menekülnek a vakondok, nos ez megdőlt. beleállítottunk a lyukakba fejjel lefelé, fejjel felfelé, mindenhogy, üvegeket. de ő csak kitúrta a földre őket. aztán, lévén nem akartuk megölni, csak áttelepíteni máshova, gondoltuk leásunk vödröt az egyik fő útkereszteződése alá, és ő majd jól belepottyan, mi meg áttelepítjük a sokkukacos prérire valahova. hát őkelme csak és kizárólag a homokot túrta bele boldogan a 20 literes vödörbe, aztán továbbment. ezt minden nap eljátszotta. szerintem még örült is, hogy nem kell földfelszínre kitúrnia a fölösleget. az már mellékesnek tűnik, hogy rendesen szétgyakta a szépen befüvezett kertecskénket. volt, hogy megszámoltam: több, mint 35 púppal járult hozzá a tereprendezéshez. de aztán valahogy Vakond is családtaggá vált. róla, nem meglepő módon, nincs képem. vagyis olyan van, ahol éppen szórakoztattuk egymást. nem egyszer volt, hogy éppen láttuk, hogy túrja ki a földet. persze nálunk ekkor sem elkapható egy vakond elegáns fóldkifordító ásómozdulattal, mivel két gigantikus fenyőfa birtokolja a keretet, és a gyökereik elképesztően áthatolhatatlan szövetet alkotnak rögtön a föld felszíne alatt - amin persze Vakond megtalálja a réseket... szóval láttam, hogy tolja ki a földet, így egy kicsit visszatöfködtem, mire ő megint kitolta, aztán én visszatapicskoltam, ő meg megint ki. erről van képem:

aug 20. este átmentünk Balatonboglárra, mert borfesztivál, kirakodóvásár, vidámpark, koncert... volt ott. elképesztő mennyiségű ember, kaja és kacat volt. mindamellett jól éreztük magunkat. amit leginkább megörökítenék ebből, hogy unokahúgom teljes gyermeki csodálattal nézte a perui indiánokat ahogy zenéltek. látszott rajta, hogy teljesen le van nyűgözve. a szava elakadt, a szeme kikerekedett. nagyon helyes volt. aztán kapott egy kis gyöngyös fonott indián karkötőt, amit az egyik indián kötött fel a csuklójára. hát kész volt.

mindig is "jó" testvérnek tartottam magunkat a nővéremmel. tudom, hogy ott van, és tudja, hogy ott vagyok. élménydúsan összeforrott kapcsolatunkat az is nyilván erősíti, hogy beletörtem egy ceruzát a combjába. na de ki emlékszik már az ilyen ifjúkori dolgokra... :]

tegnap elmentünk nagynénémék telkére cseresznyét szedni ötösben a két kölökkel együtt. és ollllllyan jól szórakoztunk. azt kell mondjam, a nővérem szinte minden testrészéről nagyon jól továbbpattan a cseresznyemag. érdekes módon nálam mindenki többet szedett. pedig fütyültem is szedés közben.

igazán amúgy semmi extra történés nem volt, csak együtt valami olyan harmonikus hangulat vesz minket körül, hogy az egyszerűen csak nagyon jó.

hát ennyi.

ja igen!!! ma aláírást kaptam Soltész Rezsőtől!!! :]]]

kiskoromban őrületes rajongással viseltettem felé, így mikor ma reggel megláttam a Csészényiben, nem tudtam kihagyni a lehetőséget. a beszédhangja a férfi-feromon maga. :] előttem van a kép, ahogy a tollasütőmön gitározva táncoltam és énekeltem vele együtt... imááádtam tényleg. :]

anyámtól kaptam most egy emailt: 

Nédda mit találtam:
Mindig tudtam, hogy nemcsak a lóhoz, de a tündérvilághoz is közöd van.
A Gillespie's (ide jártam Edinburghban gimibe, amikor együtt kint voltunk egy évet) honlapját néztem meg valamiért és most tudatosodott bennem, hogy a logójuk egy unikornis.
Már tudom, hogy a homlokodon mitől volt mindig valami luksi*. Ez a szarv akart kijönni. Puszi, Anci

A unicorn (from Latin unus 'one' and cornu 'horn') is a mythological creature. Though the modern popular image of the unicorn is sometimes that of a horse differing only in the horn on its forehead, the traditional unicorn also has a billy-goat beard, a lion's tail, and cloven hooves—these distinguish it from a horse. Marianna Mayer has observed (The Unicorn and the Lake), "The unicorn is the only fabulous beast that does not seem to have been conceived out of human fears. In even the earliest references he is fierce yet good, selfless yet solitary, but always mysteriously beautiful. He could be captured only by unfair means, and his single horn was said to neutralize poison."

* a luk hivatalos verziója: háromkerekű biciklivel teljes erővel nekihajtottam a vasajtónak kiskoromban... :] na persze természetesen egy tündéri unikornis lehetek valami másféle tudatállapotban... :]

sokszor akadnak a blogomra a kopaszság végett. most legutóbb valaki arra keresett választ, hogy mit jelent, ha a saját kopaszságával álmodik. a kérdés érdekes. spec az egész álomban való feszültséglevezetést, ergo magát az álmodást nagyon érdekesnek tartom. hogy a kopaszság mit jelent? nos azt tudom, hogy nekem mit jelentett. és azt is tudom, milyen helyzetekben jön rám, hogy kopasz akarok lenni. amikor mindenből elegem van, amikor nem akarok egy centit se látni már a külvilágból, senki másnak nem akarom hallani a véleményét, amikor mindent és mindenkit ki akarok zárni. amikor elemi erővel rámtör, hogy magammal töltsek időt. ahogy régebben a kozmetikusom mondta, mintha levágtam volna az antennáimat a külvilág felé. ezzel egyet értek. és hát az álmodás. azt mondják, hogy képi síkon át- és levezeti az ember álmodás közben a feszültséget, stresszt. ha magamból indulok ki, azt mondanám, hogy aki ilyet álmodik, az valószínűleg azt igényli, hogy álljon meg egy pillanatra, üljön le, kapcsoljon ki, és figyeljen befelé, hallgassa meg magát belülről, beszélgessen magával, határozza meg az irányát, az őszinte akaratát. akárhogy is, az álmodás egy iszonyat kreatív dolog, ahol ugye a fizika törvényei és a realitás nem szabnak határokat. és akárhogy is nézem, úgy gondolom, hogy az álmunkban megjelenő dolgok magunkból belülről jönnek, valami olyat jelenítenek meg, amire ébren és tudatosan nem kerestünk avagy nem találtunk még szavakat. szerintem az álmaink útján valahogy a belsőbb énünkkel kerülünk kapcsolatba - és szerintem ez igazán különleges dolgokat hordoz magában. problémák megoldását, élmények megélését, magunk megismerését... azt is mondják, hogy mindig álmodunk, csak nem mindig emlékszünk rá. én nagyon kíváncsi vagyok az álmaimra, és legyen akármilyen is az álmom, szeretem, ha emlékszem rá, amikor felébredtem, hogy így aztán továbbgyembászhassak magamban. szeretem megismerni magam, szeretem megtalálni a szavakat a belsőmre, és így aztán szeretem az álmodást is.

most minap is volt egy elég furi álmom. úgy volt, hogy egy barátnőmnél alszom valamelyik nap. el is mentünk hozzá. a lakás, ahol a barátjával lakott egy volt munkatársunk lakása volt, tele olyan sötétbarna robosztus bútorokkal, amelyeknek a szélénel olyan csavart minta van. valami giganagy asztalhoz leültünk enni együtt. valahogy odalettek a barátjának a rokonai is, meg nemtom még kik. arra nem emlékszem, hogy mi volt vacsi közben, pedig volt valami történés és fontosabb párbeszéd, erre emlékszem, de arra nem, hogy mi. ja igen. és mielőtt odaértünk a lakáshoz, ami tonképp egy ház volt, a kertben óriási selymes szőrű nyulak voltak. kettő konkrétan. na mindegy. aztán valahogy a vacsora megszünt, én meg valahogy másoknak a társaságában a volt férjem esküvőjére kerültem. valami folyosón vártunk, aztán egyszercsak be lehetett menni egy terembe, de ráadásul az volt a feladat, hogy futni kell az ülésekig. én meg éreztem előre, hogy el fogok esni, ha futnom kell. el is estem egy bődület nagyot. ami persze egészen kellemetlen volt, pláne hogy én voltam a volt feleség. mellesleg őket nem is láttam, csak hatalmasat pofára estem, és aztán asszem fel is ébredtem. hm. na az egész biztos, hogy még nem raktam helyre magamban ezt a házasságosdit. mármint, hogy ő újra megházasodott. mert hát igen. múlt novemberben. én meg csak egy pár napja tudtam meg teljesen véletlenül. habár nagyon örülök, ha boldog, és nagyszerű nő a felesége, akkor se tudom egyelőre sehova se tenni ezt. nyilván nem véletlenül álmodtam erről. a legőszintébben az jön fel bennem, hogy az az elesés két dolgot jelent nekem most. elestem attól, hogy valaha is megint én legyek a felesége. ez az egyik. a másik meg fájdalmas elég rendesen. a házasságunk, a válásunk lemodellezi azt az ál-, maszkot viselő ént, aki voltam. és ez a maszkos álén iszonyat nagyot bukott. miután elváltunk, miután elkezdtem levenni a maszkomat, állítom, hogy új életet kezdtem. mintha az előtte levő 29 évet nem én éltem volna, hanem egy kívülről erős, belül viszont szeretetért könyörgő, és ezért a végletekig megfelelés- és teljesítéskényszer által hajtott mű és hazug ember voltam. hazug magammal és így hazug vele is. ő nem engem szeretett, hanem azt a műlényt, akivé magamat alakítottam, hogy az ő igényeinek megfeleljek. mindezt úgy, hogy nem vettem észre. na ez mekkora bukás. és fáj iszonyatosan. és milyen fájdalmas, hogy így élik mennyien az életüket. rabságban, amibe saját magukat zárják. mert azt hiszik, hogy szükségük van bármire is, ami kívülről jön, amit valami másik ember ad. pedig ez nem így van. csak az emberek nem ismerik magukat. nincsenek tisztában a miértjeikkel, azzal, hogy miért azok, akik, és élik az életüket tudattalanul, érthetetlen érzésektől, késztetésektől hajtva, és újra, meg újra ugyanabban buknak el, újra meg újra ugyanazt a fájdalmat okozzák maguknak is és másoknak is a játszmáikban. én is ezt tettem 29 évig. ami az életem közel 91% (ma nézve). ja és persze boldog 32. szülinapot nekem minapra nézve. :] a jó hír az az, hogy szerintem mindennek a megértése, megoldása ott van bennünk belül. és ahhoz pedig hozzá lehet férni.

szeretem hallgatni a mai napig is az esküvői zenénket. mert szerintem gyönyörű. mert emlék és emlékeztet. habár fájdalmas is, de ugyanakkor segít nem elveszíteni magamat soha többet. hm.

a koszorúsok erre jöttek be.

én meg erre.

habár ezen itt nincs időkijelző, a sziromszórók 01:28-kor indultak be. nekem apuval az ajtó 03:07-kor nyílt. vagyishát... aki keverte a zenét, valahogy elkeverte a dolgokat. de végül az én számomnak az a másodperce szólalt meg, ahol nyílnia kellett az ajtónak, és így csak bementem. bár amúgy emlékszem arra a döbbenetre magamban, hogy ez nem is az én zeném, hogy fogok erre bemenni, amikor mindent másodpercre pontosan leosztottam. de aztán megszólalt ott a zene. hm. a mai napig is végigbizseredek és feláll a karomon a szőr úgy 03:00-tól. :] na mindegy. most igazándiból nézve nem is tudom, őszintén mondom, hogy mi a házasság. miféle találmány ez és minek van. nem azoknak a táborát népesítem, akik azt mondják, hogy minek a papír, anélkül is ugyanaz lehet az élethelyzet, és mégcsak nem is azokét, akik válás után úgy döntenek, hogy sose fognak házasodni. pusztán nem tudom most, hogy mi is a házasság. na mindegy. még van időm rájönni. :]

múlt héten levágtam a hajam. mármint a rövidet rövidebbre. mert már kezdett ismét moncsicsisedni a fejem, amit ki nem állhatok. több napig igazgattam, de most szerintem teljesen jó. na persze a fodrászom biztos szívritmus-zavart fog kapni, ha meglátja. a lényeg: nekem tetszik. :]

ANNYI minden tekereg bennem gondolkodásilag, hogy valahogy így érzem magam belülről.

bedöntöttem a fejembe egy tonna könyvolvasmányt, cikkeket, beszélgetéseket, és most ülök a kupac tetején, megpróbálom magam megfogalmazni magamnak.

miért és hogyan típusú kérdőjelek hemzsegnek bennem magammal, kapcsolatokkal, hivatással, emberséggel, az élettel, akármivel kapcsolatban.

jó lesz már kifésülni ezt a sok mindent.

láttunk már nyulat, rókát, menyétet, valami egeroid dolgot. és etetjük őket rendületlenül. most spec földimogyorót (héjastul) vittünk fel nekik tegnap este. kíváncsi vagyok, hogy így is beporszívózzák-e, majd holnap megnézzük. ja és a róká(nk)nak meg csirkebőrt. meg lejárt májast. még sose reklamált. :]

a hajamhoz való viszonyulásom teljesen a tudatos szabadságom megnyilvánulása.

most megyek a P!NK koncertre!!!! :]]]]]]]]]] szétvet az adrenalin azon nyomban!!! még szerencse, hogy van rajtam ruha, ergo van mi összetartson. iiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiii!!!

nálunk a mozibamenés úgy financializálódik többnyire, hogy fogadunk valamiben, és aki veszít, az viszi a másikat moziba. valahogy leáldozott az utóbbi időben a fogadási szerencsecsillagom, ezért az utóbbi időben megnéztünk egy jó pár filmet - az én kontómra. az egyik ilyen a Happy-Go-Lucky volt, amit magyarul úgy sikerült fordítaniuk, hogy Hajrá boldogság! ám legyen. az volt írva, hogy angol vígjáték. aztán az már "gyanús" volt (nem a szó pejoratív értelmében), hogy nem játszották egyik palace moziban sem. ergo nem hollywoodi mozigyártermék. ám legyen. ráadásul feliratos volt, ami külön jó egy angol film esetén. na de hogy vígjáték. aki besorolta ezt a filmet, az nem hiszem, hogy látta. vagy aludt rajta. vagy csak pusztán nem értünk egyet. az egy dolog, hogy volt min nevetni, mert voltak komikus jelenetek, meg a főszereplő maga elég érdekes volt. de szerintem ez egy mélyretúró lélektani dráma volt, semmiképp sem vígjáték. akit érdekelnek a lelki dolgok (nem mint Istennel kapcsolatos, hanem mint pszichikus), azoknak ajánlom. meg azoknak, akik örömüket lelik az eredeti angol angol-kiejtésben. meg azoknak, akik nevetni akarnak és gondolkozni is picit. vagy azoknak, akik csak nevetni akarnak, és a film végén meg csak ülni fejtetőre szaladt szemöldökkel, hogy mégis mi volt ez (mert ha nem akarnak gondolkodni, akkor ez lesz :]). nekem tetszett. hát ennyi :]

na jó. ahogy egyre inkább felidézem, hogy mik voltak a filmben, egyre inkább rájövök, hogy alkalmasint szakadtra röhögtem/tük magamat/unkat. :]

igazán sose szoktam rá, hogy női magazinokat olvassak. mármint joy, cosmo... néha beficcent marie claire, de annak is lehagynám cirka 85%-át. szóval nem hódolok ezeknek az újságoknak. másrészről pedig nem vagyok híve a divat világától messzire rugaszkodott sajtónak sem. mindamellett nemrégiben valamiféle lelkigyembászati felindulásból vettem egy elixírt, egy természetgyógyászt és egy képmást. hát a természetgyógyász magazin, állíthatom őszintén, bekebelezett. nem is emlékszem volt-e valaha ilyen, hogy egy lap így körbe-kasul betalált volna. rojtosra olvastam. mindamellett elég messze állok az ezo-izéktől. bár nem is ilyen irányúak voltak a cikkek. na mindegy. a fő ráadás és öröm számomra, hogy találtam benne egy olyan cikket, aminek az írójával olyan gondolkodásbeli párhuzamot találtam (mármint a párhuzam másik viszonyulata én vagyok :] ), hogy olyat még eddig sose. ez tényleg öröm. hm. balgán gondolhatnók, hogy hajt a birkaszellem, hogy más is gondolkodjon úgy, ahogy én, merthogy egységben az erő. vagy mi. de persze vagyok annyira egomán, hogy magamban is erősnek titulálom magamat. hehh. mert az erőhöz nem kell más egyetértése. csak a tudat hatalma. de azért jó érzés volt a gondolat-párhuzamolás. :]

minap kezembe akadt egy "elmés" reklámizé. ez:

 

idézném a tetején olvasható mondatot:

"A Lavazza olyan patronos rendszer mellyel, különböző válogatott kávékeverékekből gyorsan, tisztán minőségi olasz espressot és egyéb meleg italokat tud asztalára varázsolni."

eltekintek a központozás hibáitól, ami tulajdonképpen a mai helyesírás-képtelen világban szinte már elhanyagolható dolog. de azon roppant jót derültem, ahogy elképzeltem, hogy fogom a patronos rendszert és az asztalomra varázsolok kávét és egyéb meleg italokat. egyértelműnek tűnik ebből a mondatból - az én logikám szerint -,  hogy a Lavazza egy varázspálca márka. mégpedig azok közül is prémium. merthogy patronos! az mellékes egy ilyen nagyszerű találmány tulajdonlása esetén, hogy a kávét és az egyéb meleg italokat tán nem az asztalról nyalnám fel, de mindent nyilván nem lehet. mert a patronos Lavazzával bizony az asztalra lehet varázsolni. se csészébe, se bögrébe. az asztalra. ez roppant felemelő. sőt, ha jobban meggondolom ebben rejlik a titok nyitja. merthogy költséghatékony. és még a pingvineket is kíméli. hiszen ha nincs bögre, akkor nincs mosogatás. ha nincs mosogatás, akkor nincs víz-/áramfogyasztás. ha nincs víz-/áramfogyasztás, akkor nincs globális felmelegedés. ha nincs globális felmelegedés, akkor maradnak a jégkupakok is földgolyónkon, ergo nem halnak pingvinek, jegesmedvék hajléktalan halált. ollé. hajrá asztalról kávézás és hajrá Lavazza!!! :]

meséli nekem, hogy az anyukája ezt és ezt csinált és hogy "Lajos néni" is ott volt. hát, mondom, az meg ki. hát a szomszéd balatonon. ja aha, de, mondom, az most nő vagy férfi? - és már láttam lelki szemeim előtt megjelenni egy roppant szőrzetet növesztett idős hölgyet, aki nyilván fiatalabb korában is inkább hordott bajusz-, mintsem hajkötőt alváshoz, és így ragadhatott rá a név. aztán kiderült, hogy semmi túl izgalmas nem volt a név hátterében. Lajos néni férje volt Lajos bácsi, és mivel Lajos bácsi nevét tudták, de Lajos néni valós neve valahogy elködlött, így lett végül Lajos néni az egyszerűség kedvéért.

mellesleg meg a nővérem Rezső lett volna, ha fiúnak születik.

arra vágytam, bár lenne itt az öt-perc-gyalog környéken egy kis vendéglő, vagy kávézó, vagy valami, ami olyan hangulatú, mint a Csészényi, hogy beülhessek kicsit elplöttyedni ebédidőben, nyújtózni és persze enni egyet. hát nincs. ellenben ahogy csellengtem, belefutottam valami magyaros éttermecskébe már belül a várfalon. (mármint nem úgy belül, ahogy David Copperfield szokja a kínai nagy falat belülködni.) és mivel volt 3 asztal kint, és mivel pont oda sütött a nap, és mivel berogyhatós volt a szék, és mivel nem volt annyira turisztikus az árszabásuk, így bevetettem magam egy székbe. konkrétan végigbeszéltük az egész ottlétemet Buttricámmal telefonon. a menü amúgy halászlé és rántott csirke krumplipürével volt. egész jól tudok enni egy kézzel. és habár sütött a nap, elkezdett esni a hó (a kedvemért nyilván). háááát kész. tök tetszett. na ennyi :]

nos, akkor múlt szerdán elbúcsúzott a kisimítgatott vállig érő hajam mind tőlem, mind a nagyérdeműtől:

aztán csütörtökön a pödrös is leköszönt:

és végezetül a földi (tulajdonképpen szó szerint) maradványok vivát kiáltottak, és tőlem független életet kezdtek, avagy jobblétre szenderültek.

szóval végül lettem pop fejű. érdekes, hogy habár már ugye többször voltam kopasz, most mégis némi pánikoid érzés vacogtatott belül, hogy milyen is lesz a rövid haj rajtam. pedig szerintem százalékosan nézve úgy 70%-30%-ra nyer az eddigi történelmemben a rövid a hosszúval szemben. de végülis roppant jó lett és jól érzem benne magam. és így megszűnt lakásunk fő-élősködője, a gyapjúszőnyeg... :]

jól érzem magam így :]